A részvétel ingyenes.
Jegytípusok
Gyertek velünk egy nyár végi mesebeli utazásra!
Gyertek velünk egy nyár végi mesebeli utazásra! A Sárkányjárgányon az égbe repülünk, a Zsebtengeren hajókázunk, piciklikkel versenyezünk Kukutyinban, Űr Lajos űrhajójával kilőjük magunkat a csillagok közé. Bori színpompás bábjai is elkísérnek minket a kalandokra, és a gyerekek is aktív részesei lesznek a zenekari játékoknak. Megalapítjuk a Citrom Cirkuszt, felavatjuk a Palacsinta Pályaudvart, Béla bácsivá varázsoljuk a szülőket, a Rizibizi diszkóban pedig együtt táncol majd a család és a kozmosz apraja nagyja. A kétszeres Fonogram-díjas zenekar gyerek és felnőtt füleket és lelkeket is egyaránt kényeztető tánczenéjéhez Bori vidám, bravúros, szófordulatokban és nyelvi leleményekben gazdag dalszövegei társulnak.
Igazi családi táncolda 0–120 éves korig.
Rutkai Bori – ének
Darvas Kristóf – zongora
Nemes Janó – szaxofon, fuvola
Szerető Dániel – basszusgitár
Németh Csaba – dob
Szervezők
Támogatók